Translate

Keresés ebben a blogban

2011. szeptember 20., kedd

Szarvas

Most pedig kedvenc városomról, Szarvasról írok pár sort.
Pár sort? Rengeteget tudnék róla írni, de visszafogom magam. Lássuk!

1722, Harruckern báró, majd Tessedik Sámuel (a képen) és Bolza gróf neve jelzi az újkori történelmet. A város néhány területétől eltekintve, ahol megjelentek az emeletes házak, többségében a vidékre jellemző kisebb-nagyobb porták jellemzik a települést, melynek egy részét a XIX. században tervezték meg, alakították ki.

Bővebben a városról itt olvashatsz: Szarvas város ,
vagy itt: Szarvas város bemutatkozik


Szinte minden elérhető gyalog, kerékpárral feltétlenül. Nagyvárosi emberként azért hozzá kell szokni az időnként jelentős kerékpáros forgalomhoz, akár gyalog, akár járművel közlekedsz. Sajnos nem épült meg a várost elkerülő út, így szinte nyomasztó a főút forgalma. Szerencsére lámpás átkelőkkel azért van rá esélyed, hogy az út egyik oldaláról a másikra átjuss.
Viszonylag kis területre koncentrálódik a szépen felújított műemlékek többsége, könnyű sétával mindet felkeresheted.


Nagyon mutatós a Körös (kákafoki holtág) partjára épített Bolza-kastély. Csekély összegért látogatható, megéri benézni. A kertjéből csodálatos látvány tárul eléd a vízre, a milleniumi emlékműre.


Itt is kicsit zavaró a közeli Körös-híd forgalma, de ezt kompenzálja a kert nyugalma. Városi emlékművek és műemlékek

  Nagy élmény a szárazmalom megtekintése. Szerencsém volt olyan idegenvezető szájából hallani a történetét, a működését, aki hajdanában -igaz gyerekként, de- dolgozott még a használatban lévőben. Ez is szépen felújított, sőt még működőképes is. Időnként beindítják (sajnos nem tudni mikor). Skanzenen kívül már nagyon kevés látható, részemről csupán a tarpairól tudok.
 

Külön említést érdemel a Pepi-kert, az arborétum. Minden évszakban szép, de legszebb ősszel. A fák színe az aranysárgától a vörösen keresztül a rozsdabarnáig terjed. Ha nem a saját szemeddel látod, el sem hiszed. 
 











Melegen ajánlom a Halászcsárda éttermet. A kiváló étkeket (bőséges választékban, ízletesen elkészítve) a kerthelyiségben fogyaszthatod el jó időben, közben holtágat, és a mocsári ciprust csodálva.







Még valami. Kevés helyen találhatsz gólyákat a játszótéren, itt van rá  lehetőséged.




A volt Bárány -fogadó épületét az idén újították fel, nagyon szép lett. Itt szállt meg hajdanában Petőfi (is), amit egy emléktábla örökít meg a falon. Jelenleg szakorvosi rendelőintézet működik benne. Vele szemben található egy kiváló fagyizó (persze süteményeket is árul), nagyon finom, bőséges választékkal. Érdemes megkóstolni!
Hasonlóan szép a nem túl távoli valamikori Árpád-szálloda, ami most már (sajnos) nem ekként üzemel.


Ha van időd, barangolj a város észak-keleti szegletében. A holtág szebbnél-szebb nyaralóin túl végigjárhatod a történelmi emlékutat, a végében megláthatod a történelmi Magyarország közepeként titulált szélmalmot.

Ezeken túl számtalan régi parasztházat is láthatsz, némelyiket lerobbant, másokat szépen felújított állapotában. Érdekes, ahogyan az ereszcsatornák a fejed felett vezetik el az esővizet az vizes árkokba.


Személyes élmenyeim alapján ajánlom az Aranyszarvas Apartmanházat, ami az arborétum tőszomszédságában található. Kellemes, tágas, jól felszerelt apartmanokkal várja a pihenni vágyókat, saját medencével, játszótérrel, Körös parttal, horgászási, kajak és kenuzási lehetőséggel, saját étteremmel.
Persze ahhoz, hogy jól érezze magát az ember a jó idő is szükségeltetik.


Mint ahogyan mondani szokták, "végül, de nem utolsó sorban" egy kis kultúra. Erre Szarvason sok lehetőség adatik, ezekből most a nekem nagyon tetsző  Vízi Színház -at emelném ki. 
Számtalan programmal várják a kultúra iránt érdeklődőket, ezek közül kiemelném nekem a leginkább megnyerő, a Vers a víz fölött egész nyarat kitöltő programot. Illusztris művészek előadásai töltötték meg ez évben a nézőteret.


Még hosszasan mesélhetnék szarvasi élményeimről, de így is - talán - túl hosszúra sikeredett. Remélem sikerült felcsigázni az olvasó érdeklődését, és meglátogatja ezt a csodálatos várost, Szarvast.

Zárszóként ajánlom további képeimet, amik erről a városról készültek:
SzarvasSzarvas újra , Szarvasi arborétum  Szarvasi házak , Tessedik Sámuel múzeum , Aranyszarvas Apartmanház

1 megjegyzés: