Translate

Keresés ebben a blogban

2012. szeptember 30., vasárnap

Cegléd

Mivel Cegléden a látnivalók döntő része két közeli térre tevődik, így csupán egy órányi ráérő időt is érdemes itt eltöltened.
A két tér a Kossuth (ahol a Dózsa) és a Szabadság (ahol a Kossuth szobor található). Úgy száz méterre vannak egymástól, igaz számtalan megtekinteni valóval.
Ezeken túl persze vannak kis terecskék, út közbeni mutatós épületek, szökőkutak, emlékművek, szobrok, nem is beszélve a Kossuth múzeumról, csak a szabad időd mértékétől függ, mi mindent keresel fel.

Kezdjük a Kossuth térrel.

A tér közepén magasodik a Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére szentelt klasszicista templom, előtte a Szentháromság-szoborral.
A templom mögött bújik meg Dózsa György emlékműve. Természetesen érdemes körbe járni a teret, így megleled e szobrot. Az egyik oldalon paloták, a másik oldalon pedig a XVIII. századi Katolikus Óplébánia és a Bíróság eklektikus stílusú épülete vár téged.  A templommal szemben pedig a Városháza épületegyüttese zárja a teret.



A Bíróság és a Plébánia közötti kis utcácska végén találod a piciny Eötvös teret a városalapítók szoboregyüttesével, a 650 éves múlt tiszteletére. Ebben a piciny kis közben pár műemléki ház is van, szemléltetve a múlt hangulatát.


A Szabadság tér felé haladva megtalálod azt az emléktáblát, ami Kossuth Lajos 1848. szeptember 24.-i toborzó beszédének helyét jelzi, amire a nép válasza a közismert nóta szövege volt: "Kossuth Lajos azt üzente...."

A Szabadság téren meg is találod az 1902-ben emelt Kossuth szobrot az Evangélikus Templommal, mint kiváló háttérrel.



Jobbra tőlük magasodik a lombok felé az 1870-ben,  klasszicista stílusban épült Református Nagytemplom. Lenyűgöző az épület, a tornyai, a díszítések. Bejutni sajnos nem sikerült, erre utaló tájékoztatót sem láttam, vagy nagyon eldugták. Kár. Gondolom ez az alkotás nem csupán az egyház, hanem mindannyiunk kincse ..... lenne.
A kertjében, tőle balra található az a pozsonyi Zöldfa vendégfogadót díszítő erkély(maradvány), ahonnan Kossuth kihirdette a jobbágyfelszabadítást.
A kertben, illetve a templom körül sétálva találsz még pár emlékművet, különböző szemszögből megcsodálhatod a tető díszeit, előtte pedig a míves kovácsolt vas kerítést.

A teret körbe sétálva szép épületeket, díszes rácsokat, erkélyeket, ablakokat, felfelé tekintve (azt mindig érdemes) szép tetődíszeket láthatsz.
A tértől két saroknyira a Rákóczi úton, úgy 200 méternyire a Múzeum utcában keresd fel a Kossuth Múzeumot. Állandó kiállítása Kossuth életét bemutató dokumentum gyűjtemény és Patkós Irma kiváló ceglédi színésznő hagyatéka.


Tovább menve a Rákóczi úton újabb szép épületeket, kis terecskét, szökőkutat, a rendőrség épületének falán egy Sárkányölő Szent György domborművet, a ceglédi Kossuth gimnáziumot, a Gubody kertet, majd legvégül a vasútállomást találod meg. Részemről ennyit sikerült felfedeznem pár óra alatt.
Gondolom több idővel még több maradandó élmény is jár e szépséges városban.