Translate

Keresés ebben a blogban

2014. szeptember 13., szombat

Villa Romana Baláca (Nemesvámos-Baláca)


Nemesvámos és Veszprémfajsz között található egy csodálatos római kori rom igen szépen rekonstruálva, bemutatva, mégpedig egy villagazdaság, a Villa Romana Baláca,

A gazdaság egyes épületeinek maradványa, a villa, és egy kőtár, valamint kissé távolabb egy sírhalom látogathatók.

A főút melletti parkolóból pár száz méteres gyaloglás után éred el a kiállítást. Mind az oda vezető út, mind az épületek közötti sétautak zúzalékkal borítottak, így tűsarkú cipőben nem ajánlom a felkeresésüket.

A gazdaság fő épülete áll a központi helyen, körülötte a kiszolgáló helyiségek romjai. Az épület körüli romok, a szolgálók háza, a fürdő, a gazdasági épületek mind mediterrán hangulatot ébresztő növényekkel díszítettek, a látvány hatását növelendő.
Természetesen a középpontban egy átriumos udvar áll, a "szokásos" római stílusban.
A falmaradványok betekintést nyújtanak a valamikori szépségbe.




Nagyon tetszett, hogy vagy eredeti helyükön, vagy egy installációban mutatják be, hogyan is nézhetett ki hajdanában.

A leírások szerint ez a falfestés az utolsó átalakítás eredménye, korábban más díszítést alkalmaztak.




A romos épületrészek, a belső kialakítás és az építmények jobb megértését segítik az eredeti állapotot tükröző makettek, segítenek az eligazodásban.






Azokat a leleteket, amiket nem tudtak az eredeti helyén bemutatni, vagy nem derült ki, hogy hol is voltak, egy vitrinben helyezték el. Az eredeti kép így jobban elképzelhető.




A fenséges mozaik padlókat is teljesen felújították, jól észrevehetően elkülönítve az eredeti és a rekonstruált részeket.






Részemről csak gratulálni tudok a restaurátoroknak, egyrészt a profi munkáért, másrészt a leletek bemutatásának különböző módozatainak kitalálásáért.





Van, hogy a pár leletet kiegészítették, hogyan is nézhetett ki, van hogy tovább rajzolták. Minden esetben törekedtek a jól látható elkülönítésre.





Ugyanezt a módszert alkalmazták a cserépedényeknél. A fellelt részekből egésszé alakították ki agyaggal az edényt. Nem kell kitalálnod, miként is nézhetett ki, a szakember megmutatja.






Külön épületben található a kőtár, ahol többek között a közeli temetkezési hely, a sírhalom sírjaiból mutatnak be részeket, jó esetben teljesen épp leleteket.






Összefoglalva melegen ajánlom a rom felkeresését, egyrészt azért, mert ritkaságot láthatsz, másrészt mert igényesen rekonstruálták, harmadrészt mert nincs túl messze sem Veszprémtől, sem a Balatontól, és utoljára, de nem utolsó sorban a szívélyes fogadtatásért, a lelkes idegenvezetésért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése