Translate

Keresés ebben a blogban

2014. december 24., szerda

2014. december 10., szerda

Adventi hangulatképek a Szent István Bazilikánál (2014)

 Mostanában olvastam egy blog bejegyzést ami a Bazilika előtti téren kialakított adventi vásárról szólt, mégpedig dicsérő szavakkal. Ezért úgy gondoltam, nekem is meg kell néznem, és valóban igazat szólt.





A tér közepén egy korcsolya pályát alakítottak ki, amit körülvesznek a  javarészt karácsonyi hangulat kellékeit árusító bódék ízléses, minőségi portékákkal.






Természetesen nem hiányozhatnak a betlehemi jászolt megörökítő figurák hagyományos és újszerű formákban.








Van persze mindenféle kézműves étek, figura, enni és innivaló, ki mit kíván.






Vannak még sütemények és másféle édességek is nagyon szépen elkészítve, tálalva. Nem lehet ellenállni nekik.








A kézműves csokoládé szeletek már-már művészi alkotások.
A marcipán desszertek választéka lenyűgöző, a legkülönösebb ízesítésekből válogathatsz kedved szerint.







A sütemények közül egy "gyöngyszem", egy csoda, amit eddig még nem ettem, de első harapásra lenyűgözött, mégpedig egy házi recept alapján készült flódni.

Elmesélni reménytelen, ki kell próbálni.






Nem hiányozhat sem ízében, sem illatában a sült gesztenye, a forralt bor. Mindezek egy másik érzékszervedre hatva emelik a hangulatot, igen jó hatásfokkal.















Végül, de nem utolsó sorban a - talán óránként megismételt - Bazilika homlokzatára kivetített fényjáték zene kíséretében. Nagyon jól használták ki a "vetítő vásznat", remek látvány.














Még egy utolsó javaslat, ajánlás.
Ha van annyi időd, hogy az óránként közlekedő fényvillamost elkaphatod, nagyon megéri a várakozást, még ha nem is utazol vele. Az egész kettes vonalán számtalan ember fotózta le, mosolyt csalt az arcokra.

2014. december 7., vasárnap

Tartalomjegyzék

Az év vége közeledtével számvetés címén összeállítottam bejegyzéseim tartalomjegyzékét a meglátogatott városok szerint rendezve.
Remélem, hogy valakinek segít egy jó program összeállításában a felkeresendő helyeken.



Balatonfüred                       Flamingó Hotel Balatonfüred
Bécs                                      Advent itt-ott
Bled                                       Bled
Budapest                           Adventi hangulatképek (2014)
                                             Adventi vásár 2012 - Budapest
Cegléd                                  Cegléd
Cserkeszőlő                    Cserkeszőlő és Tiszakürt
Fülek                                    Somoskő Bazalt Panzió Fülek
Gyula                                    Gyula
Ipolytarnóc                          Ipolytarnóc Ősmaradványok
Komárom                             Komárom és Komarno
Mezőkövesd                        Balneo Hotel Zsori
Miskolc                                 Alsó- és Felsőhámor
Nádasdladány                      Nádasdladány - Nádasdy-kastély
Nemesvámos                       Villa Romana Baláca(Nemesvámos-Baláca)
Nyíregyháza                        Sóstógyógyfürdő - Nyíregyháza
Pápa                                      Pápa
Párizs                                    Párizs
Rukkel-tó                             Irány a Rukkel-tó
Sárvár                                   Sárvár
Sárvár környéke                 Sárvár környéke
Siófok                                   Siófok - Víztorony
Somoskőújfalu                     Somoskő Bazalt Panzió Fülek
Sümeg                                  Sümeg
Szarvas                                Szarvas
Székesfehérvár                  Székesfehérvár
Szentendre                          Szentendrei Skanzen
Szolnok                                Szolnok
Tiszakürt                              Cserkeszőlő és Tiszakürt
Tiszaújváros                       Sziget Csárda
Várpalota                             Várpalota - Thury-vár
Velence                                Velence










Valamint két főút melletti atrakció:

M3-as autópálya                M3 - Archeopark

44-es főút                            Fekete Gólya Étterem





2014. december 3., szerda

Bécsi adventi hangulatképek 2014-ben

 Természetesen az összbenyomás az évek során semmit sem változik, a vásárok ugyanolyan hangulatosak - főleg besötétedés után - mint mindig, e téren nem érhet meglepetés, csalódás.





Csupán egy-két hangulati elem változhat, még színesebbé téve az összképet.









Nem hiányozhatnak a mézeskalács házikók, a mézeskalácsos, vagy marcipános karácsonyi sütik, a habrolók, a csokiba mártott gyümölcsök, és a különböző ízesítésű puncsok.






Persze jelen vannak Ausztria összetéveszthetetlen figurái, a Mozart korát idéző és a tiroli tájegységet képviselő, éppen forralt bort mérő fickó, meg még sokan mások.






Nem hiányozhatnak továbbá a karácsony elengedhetetlen figurái, mívesen elkészítve, vásárlásra ösztönözve.







A városban sétálva bármikor meglepő, kellemes élményben lehet részed, mint mondjuk egy kiválóan muzsikáló, utcai koncertet adó pianínó művész lenyűgöző játéka.


 A betlehemi jászolt számtalan formában megcsodálhatod, a legkülönbözőbb anyagokból készül.
Nekem az olajfából készültek tetszenek a legjobban, sajnos az áruk megfizethetetlen.


 Feltűnnek mindig újdonságok,
például a gombszemű figurák, a rézkarc nyomatos pólók, üvegbe zárt virágok ékszer gyanánt, és még sok minden más, amit felkutathatsz, felfedezhetsz.





Vannak azért enyhébb és durvább túlkapások, kinek-kinek ízlése szerint.










Akadnak meglepő dolgok, de mint tudjuk, ízlések és pofonok...








Zárásképpen még bemutatok két különlegességet, ilyenekre is ráakadhatsz.




Kerekedj fel, járd körbe a számtalan vásárt, megbánni biztosan nem fogod.