Translate

Keresés ebben a blogban

2017. július 25., kedd

Esztergom


Csupán néhány apróságra szeretném felhívni a figyelmét az Esztergomba látogatóknak. A látnivalók, nevezetességek egy viszonylag kis területen fellelhetők, gyalogosan neki lehet vágni a felfedezésnek.

Kezdem a Bazilikával. Nehéz elvéteni, szinte mindenhonnan látható. Magával az épülettel, a kincstárral nem is foglalkoznék, még az altemplommal sem (ez utóbbi engem nem fogott meg), hanem a kupolával, illetve az onnan szemünk elé táruló látvánnyal. Kombinált jeggyel mindez megtekinthető, érdemes rászánni a nem kevés összeget.

A kincstár felé haladva, az után jön a csigalépcső, ami a kupola aljáig vezet. Több, mint 200 lépcső, így valamennyi kondícióval rendelkezned kell, hogy feljuss. Viszont feljutva csodálatos panorámában gyönyörködhetsz körbejárva a kupolát. A vár, az érseki palota, a Szent István teret körbe ölelő épületegyüttes, egy csodálatos kápolna a dombtetőn, a Duna a híddal, valamint a szemközti Párkány terül el a lábaid alatt.



Még 160 lépcső megmászásával a kupola
tetejéig juthatsz fel, amennyiben van még benned valamennyi szufla. Erre esetenként várnod kell, amig az előző csoportnyi látogató le nem jön, mert annyira keskenyek a lépcsők, hogy két embernek egymás mellett elmenni esélye sincs.
Akármilyen lassan haladsz, mire felérsz, tejesen elszédülsz az egyirányú tekergéstől. Szóval ezeket fontold meg, ha képesnek érzed magad erre, akkor még tovább bővűl a látóhatár, minden torony fölé magasodsz.

Pihenés gyanánt sétálhatsz, vagy akár le is ülhetsz a parkban, vagy a Rondella teraszon elfogyaszthatsz üdítőt, kávét, vagy egy jó adag macifröccsöt. Tartalmasabb éteknek mondható az egyedüli választék (már ha választhatnál), a hot-dog. A pirított hagymás verziót ajánlom, fenséges. Hozzá próbáld ki a karamellás kapucsinót.
Innen egy ugrás a Szent istván koronázási emlékműve, de megcsodálhatod a várfal maradványait is.

A Királyi palota a szomszédságban is felkeresésre érdemes, bár...
Nagyon szépen felújították, sok látnivaló van (azért a berendezési tárgyakkal nem vitték túlzásba), innen is szép a kilátás, a rálátás a Bazilikára.
A bár annak szól, hogy nincs támpont, merre is menj (néhol állnak teremőrök, ők készségesen segítenek), számtalan ajtó van, némelyik zárva, mások vezetnek valahová, olyan elveszettnek érzi magát az ember. Csapatépítésre, szabadulós játékhoz kiváló lenne.



A szemközti dombon áll a Fájdalmas Szűz kápolna. Oda a Szent tamás kálvária lépcsőn jutsz fel, hangulatos kapuljak közt, majd az egyes stációk következnek. Felérve a vár és a bazilika együttese van szemmagasságban, ami szintén szép látvány.
Mielőtt felmennél, vagy akár visszafelé nézz be a Kovács cukrászdába egy jó fagyiért. Igen sok laktózmentes változat van, mind kiváló minőségű, ízű, melegen, azaz melegben ajánlom!



Ha még van időd, akkor menj el a Széchenyi térre, menj végig az oda vezető sétáló utcán. Az első benyomás az, hogy lehangoló.
Egyrészt szombat délután alig látsz embert, az épületekre régen ráfért volna egy kis felújítás, az utcára egy alapos takarítás. Kis képzelő erővel, visszamenve gondolatban a múltba szebbé teheted. Valamikor szebb napokat érhettek meg a paloták, az önkormányzat épülete, a környékbeli házak. Remélem, egyszer csak nekifognak, mert így nem éppen turista csalogató.



Innen egy utcányira találod a Prímás szigetet körül ölelő Duna ágat, kellemes árnyt adó platánfa
sorral. Sétára kiváló.


Egy napot mindenféleképpen érdemes rászánni erre a városra.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése