Translate

Keresés ebben a blogban

2018. november 13., kedd

Irgalmasok Veli Bej Fürdője

Újabb eldugott gyöngyszemre bukkantam rá, persze ki is próbáltam. Ez nem más, mint a Lukács fürdő és a Budai Irgalmasrendi Kórház közé beékelődött Veli Bej fürdő. Annyira eldugott, hogy ha arra sétálsz, akkor sem tűnik fel, megközelítése is csak a kórházon keresztül lehetséges.

Csupán a kórház épületének földszintjén található kávézó mellett van egy pár méteres beugró, az épület és a Hild-udvar között, ahonnan kívülről is látható a fürdő, azaz inkább csak a kupolája.

Osztott időben üzemel, van egy 6-tól 12-ig, valamint délután 15 és 21 óra közötti időszak a fürdésre, illetve más egyéb szolgáltatás igénybevételére.
Gyógyhatású a vize, alkalmas sokféle betegségre, sok mindenben segíthet, de igazából akkor tudod meg, hogy neked használ-e, ha kipróbálod.

A reggeli nyitás után öt perccel érkeztem, és már legalább huszan voltak a medencében. Vasárnap délelőtt, a három órás ott tartózkodásom alatt nagyjából e körül mozgott a fürdőzők száma. Zsufoltságra egybként sem számíthatsz, mert - szerencsére - 80 főben maximálták a bent tartózkodók számát, és ez jó.
Korán még a kórház előtti parkolóban lehet szabad helyet találni, de talán később is leparkolhatsz a nem túl messze található Komjádi uszoda előtt.

Az öltöző közös, kis kabinban tudsz átöltözni, utána egy karórával nyitható, zárható szekrénykébe rakhatod a ruháidat. Ez egy cseppet picinek tűnt, főleg hideg időben, a kabát nem is tudom, hogy férne be, de azért megoldható a cuccaid elhelyezése. Természetesen a zuhanyzók szeparáltak.

Belépve a fürdő részbe egyből a török kori hangulat ejt rabul.
A központi, mondjuk kerek medence négy sarkában (hogy egy kis képzavarral éljek) különböző hőfokú, négy főre szabott medence találhatók, kissé eldugva. Ez a csendesebb része a fürdőnek, mert a központi medencében ülve még ha suttogsz is, a kupola szépen felerősíti a hangokat, így akár pár ember is elég nagy zsivajt tud kelteni, ami azért nem zavaró, ez minden törökfürdő sajátossága.

A központi épületet körbe vevő folyósókon ivókutakat, emléktáblát, az ásatás során fetárt fal- és csővezeték maradványokat láthatsz, számtalan pihenőhely szolgál a lazításra, a meleg víz utáni lehülésre.



További lehetőségek, amiket nem próbáltam ki, a következők: gőzfürdő, masszázs-zuhany jéggéppel, finn és infraszauna, jacuzzi, Kneipp-sétáló. Masszázsra is lehetőség van, de azt sem vettem igénybe.





Vissza kell még ide térni, ki kell próbálni mindent, vagy "csupán" áztatva lazítani egy heti munka után.











2018. november 8., csütörtök

Jászberényi séta


Jászberényben a Lehel vezér téren (ami egy hosszabb utca is egyben) végig menve is nagyon sok szépséggel találkozol, a házak, a műemlékek, a szobrok, mind felüdülés a szemnek, közben egy kellemes helyen meg is pihenhetsz, mondjuk a Café Promenádban, kávézva, finom süteményeket falatozva, de van egy része a városnak, ami miatt ragadtam meg a tollat, akarom mondani kalapálom a billentyűzetet, az pedig a Városi-Zagyva.


Már a neve is érdekes, mintha a folyó e szakaszát a város rekvirálta volna (egyébként így is van), ami viszont még érdekesebb lehet, az a séta folyó mentén kialakított úton.


Mindkét parton érdemes végig sétálni (mi a Nádor és a Szövetkezet utca közti szakaszt barangoltuk be), megcsodálni a vadkacsa csapatokat, a gyönyörű fákat, a szépen kialakított környezetet.




Külön kiemelném a Lehel Film-Színház mellett kialakított lépcsősor közvetlen környezetében elhelyezett szoborcsoportot, egy gyöngyszem a többi szépség közt.


Szóval ne légy rest, keresd fel e csodálatos helyet, turistaként bizton jól fogod érezni magad.



Nem túl messze Jászberénytől van egy - bár szerény, de kellemes - hotel, közvetlen szomszédságában pedig egy kicsi, de annál kellemesebb termálvizes strand, érdemes ott megpihenni pár napra.

Konkrétabban, Jászapátiban található az Andrássy Thermál Hotel. A szálloda éttermében igen finom étkeket fogyaszthatsz kedvező áron.

Lazításra pedig kiváló hely a Tölgyes termálvizű strand. A két melegvizű medence, egy tanmedence, nyáron használható úszómedence, és a gyerekeknek - szintén csak nyáron - egy elég nagy pancsoló kielégíti minden vizet szerető vendég igényét.




Ha már Jászapátiban vagy, nézd meg a városközpontot, ott is találsz elég látnivalót, nem is beszélve az 1754-es katolikus templomról. Bár a templom belső, gazdagon díszített terét csak mise alkalmával szemlélheted meg, így a látogatást ehhez kell igazítanod (szombat és vasárnap reggel nyolckor, illetve vasárnap még tízkor is), de feltétlenül megéri.



Ennyi jutott nekünk a Jászságból, ez is elégséges élményt adott, biztosan visszatérünk még oda, arrafelé, felkeresve a többi jász települést.