2018. november 8., csütörtök

Jászberényi séta


Jászberényben a Lehel vezér téren (ami egy hosszabb utca is egyben) végig menve is nagyon sok szépséggel találkozol, a házak, a műemlékek, a szobrok, mind felüdülés a szemnek, közben egy kellemes helyen meg is pihenhetsz, mondjuk a Café Promenádban, kávézva, finom süteményeket falatozva, de van egy része a városnak, ami miatt ragadtam meg a tollat, akarom mondani kalapálom a billentyűzetet, az pedig a Városi-Zagyva.


Már a neve is érdekes, mintha a folyó e szakaszát a város rekvirálta volna (egyébként így is van), ami viszont még érdekesebb lehet, az a séta folyó mentén kialakított úton.


Mindkét parton érdemes végig sétálni (mi a Nádor és a Szövetkezet utca közti szakaszt barangoltuk be), megcsodálni a vadkacsa csapatokat, a gyönyörű fákat, a szépen kialakított környezetet.




Külön kiemelném a Lehel Film-Színház mellett kialakított lépcsősor közvetlen környezetében elhelyezett szoborcsoportot, egy gyöngyszem a többi szépség közt.


Szóval ne légy rest, keresd fel e csodálatos helyet, turistaként bizton jól fogod érezni magad.



Nem túl messze Jászberénytől van egy - bár szerény, de kellemes - hotel, közvetlen szomszédságában pedig egy kicsi, de annál kellemesebb termálvizes strand, érdemes ott megpihenni pár napra.

Konkrétabban, Jászapátiban található az Andrássy Thermál Hotel. A szálloda éttermében igen finom étkeket fogyaszthatsz kedvező áron.

Lazításra pedig kiváló hely a Tölgyes termálvizű strand. A két melegvizű medence, egy tanmedence, nyáron használható úszómedence, és a gyerekeknek - szintén csak nyáron - egy elég nagy pancsoló kielégíti minden vizet szerető vendég igényét.




Ha már Jászapátiban vagy, nézd meg a városközpontot, ott is találsz elég látnivalót, nem is beszélve az 1754-es katolikus templomról. Bár a templom belső, gazdagon díszített terét csak mise alkalmával szemlélheted meg, így a látogatást ehhez kell igazítanod (szombat és vasárnap reggel nyolckor, illetve vasárnap még tízkor is), de feltétlenül megéri.



Ennyi jutott nekünk a Jászságból, ez is elégséges élményt adott, biztosan visszatérünk még oda, arrafelé, felkeresve a többi jász települést.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése