Translate

Keresés ebben a blogban

2014. november 27., csütörtök

Ring Tram Bécsben

A Ring Tram egy tuti jó szórakozás Bécsben, ha már egyszer kiruccantál oda, mondjuk az adventi vásárokba.

Nevéből is adódóan a Ringen megy körbe, a Schwedenplatzról indul és oda is érkezik meg. A menetidő 25 perc, ezt be is tartja, mert minden félórában indul 10 órától 17:30-ig.



A villamos egy régi típus átalakítva a turisták számára. A belső térbe monitorokat szereltek fel, amin az éppen aktuális nevezetességet láthatod. 

Az üléseken kényelmesen elférsz, a tisztasággal semmi gond, az ablakokon keresztül akár fényképezhetsz is.


A jegy mellé kapott fülhallgatón megismerheted az egyes épületek rövidke történetét, esetenként érdekességet a múltjukból, jelenükből.
Nyolc nyelven, köztük magyarul mesélik el az érdekességeket, plusz választhatod a bécsi dialógust. Ráadás a német nyelvű, kimondottan gyerekeknek szóló idegenvezetés.




Mivel a Ringen számtalan nevezetesség, látványosság található, így nemigen fogsz unatkozni, plusz felhívhatják a figyelmedet olyan látnivalókra is, amikre eddig nem gondoltál, ihletet adva a gyalogos túrákhoz.



Az út során sehol sem lehet leszállni, csupán piros lámpánál áll meg, vagy ha utolér egy menetrend szerint közlekedő társat, de vélhetőleg jól összehangolták a  menetrendet, mert mint írtam, betartja a 25 perces menetidőt.


Egyúttal megosztanám azt az információt, amit a Schwedenplatz végállomás előtt hallottam, mégpedig ott található a Ruprechtskirche templom, amit 740-ben alapítottak, bár azóta számos átépítésen esett át, de látszik rajta az elmúlt évszázadok nyoma. Ha arra jársz, akár a villamos túra után, akár a nélkül, érdemes felkeresni ezt is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése