Írásom célja a csodálatos utazás bemutatásán túl figyelemfelhívás egy jó programokat kínáló weboldalra. Már aki szeret utazni, különösen vonattal, de legfőképpen gőzössel. Ennek van egy bája, persze legfőképpen azok számára, akiket gyermek, vagy fiatal korában már megcsapott a mozdony füstje, Moldova után szabadon.
Ez a weboldal pedig a
MÁV RAIL TOURS-é.
Vissza az élményekkel teli utazáshoz.
A három szakaszból (Budapest-Hatvan, Hatvan-Szolnok, Szolnok-Budapest) én a középsőt választottam. A teljes út talán már unalmassá vált volna.
Mivel jóval az indulás előtt érkeztem Hatvanba, az ünnepi köszöntők már lezajlottak, így volt időm alaposan szemügyre venni a szerelvényt.
Kezdve - az engem mindig lenyűgözö 424-es - gőzmozdonnyal, ami püfögött, sistergett, nagy füstöt és gőzt eregetve. Beceneve nemhiába a Bivaly!
Azután jöttek a vagonok a luxustól a harmadosztályig, közben étkező és büfékocsi. Nos ez utóbbi sem a mai világból, olyan marhavagon jelleggel sörös padokkal, deszka asztalokkal és könyöklőkkel. Ez a szerénység senkit sem zavart, az emberek vidáman söröztek, beszélgettek.
Mondom, beszélgettek.
Ez nem csak a büfére volt jellemző, hanem máshol is, bárhol ültél.
Nosztalgia? Nem tudom. Amikor hasonló járgányokkal utazgattunk ifikoromban, akkor bizony a vonaton szóba elegyedtek egymással az emberek. No nem mindenki elegyedett szóba, de hamar kiderült, ki lehet potenciális beszélgetőtárs. Gyorsabban telt az egyébként igen hosszúra nyúlt útidő. Szóval most is szó szót követett, nem vágtunk egymás mondandójába. Ja, és semmi politika. Az említett múltban ez érthető volt, most meg kimondottan jól esett.
Még egy, szerintem szintén nosztalgikus szokásra utaló mozzanat, ahogy elindult a vonat, sorra kerültek elő az elemózsiák. Jó, nem rántott hús kenyér közt savanyú uborkával, vagy kolbász, esetleg szalonna, és mindez nem a lábadra terített konyharuhán. Nem, de így is jó volt látni, ez sem veszett el a feledés homályában.
Az egyik vagonban képeslapokat vehettél mozdonyokról, amit ha megcímeztél, el is küldték a megadott helyre. Voltak még bélyegek, első napi borítékok az e célra készült pecséttel hitelesítve.
Mivel a nosztalgia útra későn leltem rá, így "csak" harmadosztályú kocsiban kaptam helyet. Ismerősen köszöntöttek az egymás mellett sorakozó, nem túl széles és legfőképpen nem kényelmes fapadok. Mondhatom minden szépítés nélkül, jól esett, talán még jobban is, mint egy vörös bársonyos ülés.
Egy megálló volt, mégpedig Jászberényben. A zenés, zászlós fogadtatás után egy óra pihenő, azaz szintén beszédek, megemlékezések, zene, ének.
Egy gond volt, sehol a közelben egy kajálda, még egy szem Utasellátó sem, ha már nosztalgiázunk.
Persze értem én a szervezőket, ugyan ki álldogált volna a kimondottan hidegben, viharos szélben az állomás előtti peronon, meghallgatandó a beszédeket.
Azután Szolnokig folytatódtak a fent leírt események zötykölődés, az elengedhetetlen füstszag kiséretében.
Remélem, gondolom a többi meghírdetett útjuk is hasonlóan kellemesen, élményekkel telve zajlanak.
Rajta, tegyél egy próbát! Jó utat!
