Translate

Keresés ebben a blogban

2016. március 27., vasárnap

Dandár Gyógyfürdő

A valamikori tisztasági fürdők közül az első kádfürdő státuszból nőtte ki magát gyógyfürdővé a Dandár. Vize a Gellért fürdőével vetekszik.
Tájékozódási pontként a Zwack Unicumot, annak is a Dandár utcai múzeumát tudnám megadni, könnyen megtalálható, a Soroksári úttól pár száz méterre van.

Nem túl rég esett át felújításon, ami igen jól sikeredett, csupán egy-két régi hangulatot idéző elem eltűnését sajnálom. Ilyen a belső medencéknél a fa borítás, bár ezt még megértem, ezek karbantartása biztosan nehézkes, sokba kerül. Viszont a medencék oldalfalán lévő táblácskák megmaradhattak volna. Ilyen feliratokat olvashattál: "A medencében szappanozni tilos!", vagy "A medencében pancsolni tilos!".

Mindegy, ez legyen a legnagyobb baj, cserében van szép csempeborítás,
hangulatos szauna az alagsorban, egészen jól kialakított koedukált öltöző, és ami a lényeg, szép kültéri medencét is építettek.

A beltéri, és a kültéri medencékből is kettő van, egy 36, és egy 38 fokos. A víz mindig tiszta, eddig sohasem volt akkora tömeg ottjártamkor, hogy zavaró lenne. A népes törzsközönség már kialakította azt a rendet, mely a zavartalan fürdőzést biztosítja, így kényelmesen áztathatod magad.

Azért maradt még kettő kádfürdő, és egy szénsavas is, van víz alatti vízsugármasszázs, orvosi gyógy-, valamint frissítőmasszázs. A masszőrök képzettek, kivétel nélkül profi módon megdolgozzák az izmaidat. Egy a gond, a masszázs után nem aludhatsz egy cseppet, pedig annyira ellazul az ember, hogy bizony jól esne egy kis szundikálás utána.

A belépő alapból a beltériekre érvényes, a kültérihez kiegészítő jegyet kell venni, de még így is a legolcsóbb termálvizes fürdő egész Budapesten.

A beléptetés, illetve az egyes szolgáltatások igénybe vételét órán rögzítik, a szekrényt is azzal zárhatod, nyithatod. Kétféle szekrény van, a nagyobban biztosan elfér mindened.

Sajnos a büfét bezárták, remélem egyszer valaki feléleszti.





Amennyiben olcsón, kényelmesen, tiszta, kulturált körülmények között akarsz lazulásképpen áztatni, úgy melegen ajánlom a Dandárt, nem fogsz csalódni benne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése