Translate

Keresés ebben a blogban

2018. augusztus 10., péntek

Mádi körkép

Mád. Honnan is ismerős nekem ez a hely, ez a név? Teszed fel a kérdést a címet elolvasva.
Kicsit segítek. Mád a tokaji borvidék szerves része, Szerencs mellett, Tállyától sem messze helyezkedik el dimbes-dombos szőlőültetvényekkel körülölelve.

A községben barangolva mindenfelé pincéket látsz, működőket, elhagyottakat, csicsásokat, puccosokat, lepukkantakat. Több borház is képviseli magát, melyik borospincével, melyik étteremmel, mások meg hotelekkel, persze integrálva a bort, a borkostolást a kínálatukba.


Azon túl, hogy a csendességével kellemes helynek bizonyul a kikapcsolódásra, pár látnivaló is színesebbé teszi az ottlétet, nem is beszélve a helyiek kedvességéről, közvetlenségéről.

Megkérdezve, merre is van a legközelebbi bolt, rövidesen megtudod még, hogy hány napszám számolható el pár hektár szőlő kacsolásáért, kötözéséért, vagy a rabbi éppen Amerikában van, és még sok-sok hasonlóan fontos dologról tudhatsz meg mindent, csupán az időd a korlát.

Ne érts félre, nem gúnynak szántam a fentieket, számomra igenis nagyon fontos az ilyen kapcsolat, a kisebb közösségeknek feltétlenül, de az emberiségnek is - úgy vélem. Sokkal inkább ez, mint a nagyvárosi rohanás, lökdösődés, ingerült kérdések, válaszok.
Szóval megszerettem ezt a helyet, mit megszerettem, imádom!

Mit is nézhetsz meg helyben? Templom van kettő is, de van egy zsinagóga, bár belülről nem tekintettem meg, képekről itélve nagyon szép, hiszen nemrégen újították fel.
Mellette van a szintén felújított Mádi Rabbiház Fogadó Csodarabbik Útja egyben kiállító- és szálláshely is, persze pár száz éves múlttal rendelkeznek.
Ha már zsidóság, akkor érdemes felkeresni a település egyik végén található zsidó temetőt, már akit érdekel az ilyen emlék. Jelentős számu síremlék látható, közben nevesek is, szóval egy tisztelgő látogatást megér mindenféleképpen.


Ahogy írtam már, számtalan szálláslehetőség közül választhatsz, de ajánlanék egy olyat, aminek a kiváló színvonala régóta fennáll, személyesen tapasztaltam meg, milyen igényesen építették, rendezték be, szerelték fel ahhoz, hogy jól érezd magad. Ez a Zsirai Vendégház.

Önállátásra rendezkedj be, viszont ahhoz minden adott, aki ezt nem szereti, kereshet másikat is.


Egy viszonylag nagy, zárt telken van 2-3-4 ágyas helyiségekkel, mindegyikhez szép fürdőszoba tartozik zuhanyozóval, hatalmas különálló konyha, hozzá kapcsolódó hatalmas fedett terasz, kocsibeálló, elég nagy füves terület tűzrakó hellyel szalonnázni, vagy bográcsozni.
Ha jól akarod érezni magad, biztosan jól is fogod, visszavágysz erre a csodálatos helyre.


Sétálgathasz a szőlőhegyeken, felkapaszkodhatsz a tetőre, onnan gyönyörködhetsz a kilátásban, apró köbányákat nézhetsz meg, és ha szerencséd van, akkor a szőlősorok közt obszidián köveket is találhatsz. Ez utóbbi főleg a gyerekek örömére szervezett program, nevezzük kincsvadászatnak.

Ha már eddig elautóztál, akkor szoríts időt a környék felfedezésére! Csak felsorolás szerüen: Szerencs, Monok, Tállya, Sárospatak, Boldogkő vára, Füzér vára, Vizsoly a híres nevezetes bibliával.


A legtávolabbi hely is egy órányira van, így fél-, vagy egynapos programokba feltétlenül beleférnek.

Ha nem hiszel nekem, járj utána, garantálom, nem fogsz csalódni!








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése